Written: 14th December, 1918.
Source: Rosa Luxemburg: Marxizmus, szocializmus,
demokrácia, Gondolat Kiadó, 1983.
First Published: Was will der Spartakusbund?,
Die Rote Fahne, Berlin, 14th December, 1918. (No. 29.)
Translator: Glavina Zsuzsa
Online Version: Marxists Internet Archive (marxists.org)
2002
Transcription / HTML: Artur
Anyiszonyan / Stevan
Gostojić
Copyleft: Marxists Internet Archive (marxists.org)
2003. Permission is granted to copy and/or distribute this document under
the terms of the GNU Free Documentation License
November 9-én munkások és katonák lerombolták a régi rendszert Németországban. Franciaország csataterein szerlefoszlott a porosz kard világuralmának véres rögeszméje. Az a bunszövetkezet, amely a világégést felszította és Németországot belekergette a vértengerbe, végére ért a tudományának. A négy éven át becsapott nép, mely a Moloch szolgálatában megfeledkezett a kulturális kötelességrol, a becsületérzésrol és az emberségrol, amely engedte, hogy visszaélve vele, minden gaztettre felhasználják, fölébredt a négyéves dermedtségbol – a szakadék szélén.
November 9-én fölkelt a német proletariátus, hogy a szégyenletes igát lerázza. A Hohenzollerneket eluzték, munkás- és katonatanácsokat választottak.
De a Hohenzollernek sohasem voltak egyebek, mint az imperialista burzsoázia és a junkerség ügyvivoi. A polgári osztályuralom, ez a világháború igazi vétkese – Németországban éppúgy, mint Franciaországban, Oroszországban éppúgy, mint Angliában, Európában éppúgy, mint Amerikában. A világ tokései, ok az igazi felbujtók a népgyilkosságra. A nemzetközi toke – ez az a telhetetlen Baal, akinek véres torkába milliószámra dobták be a gozölgo emberáIdozatokat.
A világháború ez elé az alternatíva elé állította a társadalmat: vagy a kapitalizmus fennmaradása, új háborúk és igen hamarosan elmerülés a káoszban és az anarchiában, vagy a tokés kizsákmányolás megszüntetése.
A világháború kimenetelével a polgári osztályuralom eljátszotta létjogát. Nem képes már arra, hogy a társadalmat kivezesse abból a szörnyu gazdasági összeomlásból, amelyet az imperialista orgia hátrahagyott.
Óriási mértékben semmisültek meg termelési eszközök. Munkaerok millióit, a munkásosztály legjobb és legderekabb törzsét lemészárolták. Az életben maradottakra a hazatéréskor a munkanélküliség vigyorgó nyomora vár. Fennáll az a veszély, hogy az éhínség és a betegségek a nép erejét gyökerestül elpusztítják. A háborús adósságok borzalmas terhe következtében az állam pénzügyi csodje elháríthatatlan.
Mindebbol a véres zurzavarból és ebbol a tátongó szakadékból nincs más segítség, más kiút, más menekvés, mint a szocializmus. Csak a proletariátus világforradalma vihet rendet ebbe a káoszba, adhat munkát és kenyeret mindenkinek, vethet véget a népek egymást marcangolásának, hozhat békét, szabadságot, igazi kultúrát a meggyötört emberiségnek. Le a bérrendszerrel! Ez ennek az órának a jelszava. A bérmunka és az osztályuralom helyére a társult munkának kell lépnie. A munkaeszközök ne legyenek többé egy osztály monopóliumai, mindenki köztulajdonává kell lenniük. Ne legyenek többé kizsákmányolok és kizsákmányoltak! Követeljük a termelés szabályozását és a termékeknek a közösség érdekében történo elosztását. Mind a mai termelési módnak, a kizsákmányolásnak és rablásnak a megszüntetését, mind a mai kereskedelemét, amely csupán csalás.
A munkáltatók és bérrabszolgáik helyére szabadon társult munkásokat! A munka senkinek ne legyen kín, mert mindenkinek kötelesség! Emberhez méltó életet mindenkinek, aki teljesíti kötelességét a társadalommal szemben. Az éhség ezentúl ne a munka átka, hanem a naplopó büntetése legyen!
Csak ilyen társadalomban válik gyökértelenné a népgyulölet, a szolgaság. Csak akkor nem gyalázzák meg többé Földünket emberöléssel, ha megvalósul egy ilyen társadalom. Csak akkor mondhatjuk:
Ez a harc volt a végso!
A szocializmus ebben az órában az emberiség egyetlen mentsvára. A tokés társadalom összeomló falai fölött tüzes into jelként gyúlnak ki a „Kommunista Kiáltvány” szavai:
Szocializmus vagy elmerülés a barbárságban!
A szocialista társadalmi rend megvalósítása a leghatalmasabb feladat, amely a világtörténelemben egy osztálynak, egy forradalomnak valaha is jutott. Ez a feladat megköveteli az állam teljes átépítését, valamint a társadalom gazdasági és társadalmi alapjainak teljes, forradalmi átalakítását.
Ezt az átépítést és ezt az átalakítást nem rendelheti el valamiféle hatóság, bizottság vagy parlament, csak maguk a néptömegek foghatnak hozzá és vihetik véghez.
Minden eddigi forradalomban a forradalmi harcot a nép parányi kisebbsége vezette, adott neki célt és irányt, s a tömeget csupán eszközként használta, hogy saját érdekeit, a kisebbség érdekeit gyozelemre vigye. A szocialista forradalom az elso, amely csak a nagy többség érdekében és a dolgozók nagy többsége révén juthat gyozelemre.
A proletariátus nem csupán arra hivatott, hogy világos felismeréssel célokat és irányt tuzzön ki a forradalomnak. Neki magának kell, saját tevékenységével, lépésrol lépésre életre hívni a szocializmust is.
A szocialista társadalom lényege, hogy a széles dolgozó tömeg nem kormányzott tömeg többé, ellenkezoleg, az egész politikai és társadalmi életet maga éli, és tudatos, szabad önrendelkezéssel irányítja.
Ezért a proletár tömegnek az állam legfelso csúcsától a legkisebb közösségig saját osztályszerveivel, a munkás- és katonatanácsokkal kell helyettesítenie a polgári osztályuralomtól örökölt szerveket – a szövetségi tanácsokat, parlamenteket, községi tanácsokat –, minden posztot el kell foglalnia, minden funkciót ellenoriznie kell, minden állami szükségletet saját osztályérdekéhez és a szocialista feladatokhoz kell mérnie. És csak a néptömegek és szerveik, a munkás- és katonatanácsok közötti állandó, eleven kölcsönhatásban töltheti el e szervek tevékenysége az államot szocialista szellemmel.
A gazdasági átalakulás is csak a proletár tömegakció által hordozott folyamatként mehet végbe. A legfelso forradalmi hatóságoknak a szocializálásról hozott puszta rendeletei magukban véve üres szavak. Csak a munkásság változtathatja a szót hús-vér valósággá saját tettei által. A munkások a tokével vívott szívós küzdelemben, minden üzemben vállvetve, a tömegek közvetlen nyomásával, sztrájkokkal, állandó képviseleti szerveik megteremtésével vehetik kezükbe a termelés ellenorzését és végül a tényleges vezetést.
A proletár tömegeknek meg kell tanulniuk, hogy a termelési folyamatba a tokés által beállított gépekbol e folyamat gondolkodó, szabad, öntevékeny irányítóivá váljanak. Az összes társadalmi javak egyedüli tulajdonosának, a közösségnek a tagjaiként felelosségérzetet kell kialakítaniuk. Szorgalmat kell tanúsítaniuk a vállalkozók ostora nélkül, a legmagasabb teljesítményt elérniük tokés hajcsárok nélkül, fegyelmet tartaniuk iga nélkül és rendet uralom nélkül. A tömegek legmagasabb fokú idealizmusa a közösség érdekében, a Iegszigorúbb önfegyelem, igazi állampolgári érzület – ez a szocialista társadalom erkölcsi alapja, ahogy az érzéketlenség, önzés és korrupció a tokés társadalom erkölcsi alapja.
Mindezeket a szocialista állampolgári erényeket a szocialista üzemek vezetéséhez szükséges ismeretekkel és képességekkel együtt a munkástömegek csak saját tevékenységük, saját tapasztalataik révén sajátíthatják el.
A társadalom szocializálása csak az egész, széles munkástömegek szívós, fáradhatatlan küzdelmével váltható valóra, minden ponton, ahol a munka a tokével, ahol a nép a polgári osztályuralommal farkasszemet néz. A munkásosztály felszabadítása csak magának a munkásosztálynak a muve lehet.
A polgári forradalmakban a vérontás, terror, politikai gyilkosság nélkülözhetetlen fegyver volt a felemelkedo osztályok kezében.
A proletárforradalomnak céljaihoz nincs szüksége terrorra, gyulöli és utálja az emberölést. Nincs szüksége ezekre a harci eszközökre, mert nem egyének, hanem intézmények ellen harcol, mert a porondra nem naiv illúziókkal lép, amelynek szertefoszlását véresen meg kellene torolnia. A proletárforradalom nem egy kisebbség kétségbeesett kísérlete, hogy a világot eroszakkal a maga eszménye szerint formálja át, hanem olyan nagy, milliós néptömegek akciója, amelyek arra hivatottak, hogy betöltsék történelmi küldetésüket, és valóra váltsák a történelmi szükségszeruséget.
De a proletárforradalom egyúttal minden szolgaság és elnyomás lélekharangja. Ezért száll egy emberként harcba életre-halálra a prolelárforradalom ellen valamennyi tokés, junker, kispolgár, tiszt, a kizsákmányolás és az osztályuralom valamennyi haszonélvezoje és élosdije.
Orült rögeszme azt hinni, hogy a tokések készségesen engedelmeskednének egy parlament, egy nemzetgyulés szocialista döntésének, nyugodtan lemondanának a tulajdonról, a profitról, a kizsákmányolás elojogáról. Minden uralkodó osztály a legszívósabb energiával a végsokig küzdött elojogaiért. A római patríciusok éppúgy, mint a középkori feudális bárók, az angol „gavallérok” éppúgy, mint az amerikai rabszolgakereskedok, a havasalföldi bojárok éppúgy, mint a lyoni selyemgyárosok – valamennyien patakokban ontották ki a vért, holttesteken, gyilkosságon és tuzvészen gázoltuk keresztül, polgárháborúra és hazaárulásra bujtogattak, hogy elojogaikat és hatalmukat megvédjék.
Az imperialista tokésosztály, a kizsákmányoló osztályok utolsó sarja, felülmúlja valamennyi elodjének brutalitását, leplezetlen cinizmusát, aljasságát. Mindennél szentebb profitját és a kizsákmányolásra való elojogát foggal, körömmel, a hideg gonoszságnak azokkal a módszereivel fogja védeni, amelyeket a gyarmatpolitika egész történetében és az utolsó világháborúban alkalmazott. Eget-földet meg fog mozgatni a proletariátus ellen. Mozgósítani fogja a parasztságot a városok ellen, elmaradott munkásrétegeket fog felbujtani a szocialista élcsapat ellen, tiszti mészárlásokat fog rendezni, minden szocialista intézkedést a passzív rezisztencia ezer eszközével próbál majd megbénítani, húsz Vendée-t fog a forradalom ellen uszítani. A külso ellenséget, Clemenceau, Lloyd George és Wilson gyilkos kardját megmentoként hívja majd be az országba, inkább füstölgo romhalmazzá változtatja az országot, semhogy önként feladja a bérrabszolgaságot.
Mindezt az ellenállást lépésrol lépésre vasököllel, kíméletlen eréllyel kell letörni. A polgári ellenforradalom eroszakával a proletariátus forradalmi eroszakát kell szembeszegezni, a burzsoázia merényleteivel, cseleivel, bujtogatásaival a proletár tömegek hajthatatlan céltudatosságát, éberségét és mindig kész aktivitását, az ellenforradalom fenyegeto veszélyeivel a nép felfegyverzését és az uralkodó osztályok lefegyverzését. A burzsoázia parlamenti obstrukciós manovereivel a munkás- és katonatömegek tevékeny szervezetét. A polgári társadalom mindenütt-jelenvalóságával és ezer hatalmi eszközével a munkásosztály koncentrált, összpontosított, végsokig fokozott hatalmát. Csakis az egész német proletariátus egységes frontja: a délnémet az északnémettel, a városi a vidékivel, a munkások a katonákkal, a német forradalom eleven szellemi kapcsolata az Internacionáléval, a proletariátus német forradalmának kiterjesztése világforradalommá teremtheti meg azt a gránitszilárd alapot, amelyre a jövo épülete emelheto.
A szocializmusért vívott harc a leghatalmasabb polgárháború, amelyet a világtörténelem ismert, s a proletárforradalomnak el kell készítenie ehhez a polgárháborúhoz a szükséges felszerelést, meg kell tanulnia ennek használatát – a harcokhoz és a gyozelmekhez.
Az egységes dolgozó néptömeg ilyen felfegyverzése a teljes politikai hatalommal a forradalom céljaira, ez a proletariátus diktatúrája, és ezért ez az igazi demokrácia. Az a demokrácia, amely nem népcsalás, nem ott van, ahol hazug egyenloségben ül a bérrabszolga a tokés mellett, az agrárproletár a junker mellett, hogy létkérdéseikrol parlamenti úton vitázzanak, hanem egyedül ott, ahol a milliófeju proletártömeg kérges kezével megragadja az egész államhatalmat, hogy azt, mint Thor isten a kalapácsát, az uralkodó osztályok fejéhez vágja.
Hogy ezeket a feladatokat teljesíthesse a proletariátus, a Spartakus-szövetség követeli:
I. A forradalom biztosítását szolgáló azonnali intézkedésekként
1. az egész rendorség, minden tiszt, valamint a nem proletár katonák leszerelését,
az uralkodó osztályok valamennyi tagjának lefegyverzését;
2. minden fegyver- és loszerkészlet, valamint hadiüzem lefoglalását munkás-
és katonatanácsok által;
3. az egész felnott férfi proletár lakosság felfegyverzését munkásmilíciaként,
a milícia aktív részeként vörös gárda alakítását proletárokból a forradalom
állandó védelmére az ellenforradalmi merényletek és bujtogatások ellen;
4. a tisztek és altisztek parancsnoki hatalmának megszüntetését, a katonai
vakfegyelem helyettesítését a katonák önkéntes fegyelmével, valamennyi fölöttesnek
a legénység által történo megválasztását mindenkori visszahívási joggal,
a katonai bíráskodás megszüntetését;
5. a tisztek és a továbbszolgálók eltávolítását minden katonatanácsból;
6. az elozo rendszer minden politikai szervének és hatóságának felváltását
a munkás- és katonatanácsok bizalmi embereivel;
7. forradalmi törvényszék felállítását a háborúért és meghosszabbításáért
felelos fobunösöknek, a két Hohenzollernnek, Ludendorffnak, Hindenburgnak,
Tirpitznek és buntársaiknak, valamint minden ellenforradalmi összeesküvonek
e törvényszék elé állítását;
8. minden élelmiszer azonnali lefoglalását a népélelmezés biztosítására.
II. Politikai és társadalmi téren
1. minden külön állam megszüntetését, egységes német szocialista köztársaságot;
2. valamennyi parlament és községtanács megszüntetését, funkcióik átvételét
a munkás- és katonatanácsok, valamint bizottságaik és szerveik által;
3. munkástanácsok választását egész Németországban a mindkét nembeli teljes
felnott munkásság részvételével városban és falun üzemek szerint, valamint
katonatanácsok választását a legénység által, a tisztek és továbbszolgálók
kizárásával; a munkások és katonák jogát képviseloik mindenkori visszahívására;
4. a munkás- és katonatanácsok küldötteinek megválasztását az egész birodalomban
a munkás- és katonatanácsok Központi Tanácsába, amely meg fogja választani
a Végrehajtó Tanácsot mint a törvényhozó és végrehajtó hatalom legfelso
szervét;
5. a Központi Tanács ülését egyelore legalább három havonként – a küldöttek
minden alkalommal történo újraválasztásával – a Végrehajtó Tanács tevékenységének
állandó ellenorzése meg a birodalmi munkás- és katonatanácsok tömege és
legfelso kormányzati szervük közötti eleven kapcsolat megteremtése végett;
a helyi munkás- és katonatanácsok jogát a Központi Tanácsban levo képviseloik
mindenkori visszahívására és leváltására, ha ezek nem megbízóik szellemében
cselekszenek; a Végrehajtó Tanács jogát a népmegbízottak, valamint a központi
birodalmi hatóságok és hivatalnokok kinevezésére és elmozdítására;
6. minden rendi különbség és cím eltörlését; a nemek teljes jogi és társadalmi
egyenloségét;
7. mélyreható társadalmi törvényeket, a munkaido lerövidítését a munkanélküliség
leküzdése végett és tekintettel arra, hogy a munkásság a világháború folytán
testileg legyöngült; maximálisan hatórás munkanapot;
8. az élelmezés-, lakás-, egészség- és nevelésügy azonnali gyökeres átalakítását
a proletár forradalom értelmében és szellemében.
III. A legsürgosebb gazdasági követelésekként
1. minden dinasztikus vagyon és jövedelem elkobzását a közösség számára;
2. az állami és más közadósságok, valamint az összes hadikölcsönök eltörlését,
egy meghatározott összeg fölötti jegyzések kivételével, amelyet a munkás-
és katonatanácsok Központi Tanácsa állapít meg;
3. minden mezogazdasági nagy- és középüzem földjének kisajátítását, szocialista
mezogazdasági termeloszövetkezetek alakítását az egész birodalomban egységes
központi vezetéssel; a paraszti kisüzemek tulajdonosaik birtokában maradnak,
amíg azok nem csatlakoznak önkéntesen a szocialista szövetkezetekhez;
4. minden bank, bánya, kohó, valamint minden ipari és kereskedelmi nagyüzem
kisajátítását a tanácsköztársaság által;
5. minden vagyon elkobzását meghatározott nagyságon fölül, amelyet a Központi
Tanács állapít meg;
6. az egész közérdeku közlekedésügy átvételét a tanácsköztársaság által;
7. minden üzemben üzemi tanácsok választását, amelyek a munkástanácsokkal
egyetértésben rendezik az üzemek belso ügyeit, szabályozzák a munkaviszonyokat,
ellenorzik a termelést, és végül átveszik az üzem vezetését;
8. egy központi sztrájkbizottság alakítását, amely a kezdodo sztrájkmozgalom
üzemi tanácsaival állandó együttmuködésben az egész birodalomban biztosítja
az egységes vezetést, a szocialista irányt, valamint a munkás- és katonatanácsok
politikai hatalmának legeroteljesebb támogatását.
IV. A nemzetközi feladatok terén a kapcsolatok azonnali felvételét a külföldi testvérpártokkal annak érdekében, hogy a szocialista forradalmat nemzetközi alapra helyezzük és a világ proletariátusának nemzetközi testvéri egyesülése és forradalmi felkelése által hozzuk létre és biztosítsuk a békét.
Ezt akarja a Spartakus-szövétség!
És mert ezt akarja, mert buzdítója, sürgetoje, mert szocialista lelkiismerete a forradalomnak, a forradalom és a proletariátus minden nyílt és titkos ellensége gyulöli, üldözi és rágalmazza.
Feszítsétek meg! – kiáltják a tokések, akik páncélszekrényeikért reszketnek.
Feszítsétek meg! – kiáltják a kispolgárok, a tisztek, az antiszemiták, a burzsoázia sajtólakájai, akik a polgári osztályuralom húsosfazekáért reszketnek.
Feszítsétek meg! – kiáltják a Scheidemannok, akik mint Iskariót Júdás, eladták a munkásokat a burzsoáziának, és politikai uralmuk ezüstpénzeiért reszketnek.
Feszítsetek meg! – ismétlik még visszhangként a munkásság és a katonák csalódott, becsapott, meggyalázott rétegei, akik nem tudják, hogy saját húsuk és vérük ellen tombolnak, amikor a Spartakus-szövetség ellen tombolnak.
A Spartakus-szövetség elleni gyulöletben, rágalmazásban egyesül minden, ami ellenforradalmi, népellenes, antiszocialista, kétértelmu, sötétben bujkáló, homályos. Ez igazolja, hogy a Spartakus-szövetségben dobog a forradalom szíve, hogy övé a jövo.
A Spartakus-szövetség nem olyan párt, amely a munkástömeg fölött vagy a munkástömeg révén akar uralomra jutni. A Spartakus-szövetség a proletariátusnak csak az a legcéltudatosabb része, amely a munkásság egész széles tömegének minden lépésnél megmutatja történelmi feladatait, amely a forradalom minden egyes szakaszában a szocialista végcélt és minden nemzeti kérdésben a proletár világforradalom érdekeit képviseli.
A Spartakus-szövetség elutasítja, hogy a burzsoázia kiszolgálóival, a Scheidemann-Ebertekkel megossza a kormányhatalmat, mert az ilyen együttmuködésben a szocializmus elveinek elárulását, az ellenforradalom megerosítését és a forradalom megbénítását látja.
A Spartakus-szövetség el fogja utasítani azt is, hogy csak azért jusson hatalomra, mert a Scheidemann-Ebertek levitézlettek, a függetlenek pedig a velük való együttmuködés folytán zsákutcába jutottak.
A Spartakus-szövetség sohasem fogja átvenni a hatalmat másképp, mint egész Németország proletár tömege nagy többségének világos, egyértelmu akaratából, sohasem másképp, mint tapasztalva e tömeg tudatos egyetértését a Spartakus-szövetség nézeteivel, céljaival és harci módszereivel.
A proletárforradalom csak fokozatosan, lépésrol lépésre, saját keseru tapasztalatainak golgotáján keresztül, vereségek és gyozelmek révén valósulhat meg teljesen tisztán és éretten.
A Spartakus-szövetség gyozelme nem a forradalom elején, hanem a végén következik: azonos a szocialista proletariátus nagy, milliós tömegének gyozelmével.
Föl, proletárok! Harcra! Egy világot kell meghódítani, és egy világ ellen kell harcolni. A világtörténelemnek ebben az emberiség legnagyobb céljaiért vívott utolsó osztályharcában az ellenséggel szemben ez a jelszó: Kést szegezni a torkának és kardot a mellének!
A Spartakus-szövetség